Az álmok tengere furcsa szerzet...
Állok a tóparton és bámulom a tavat.
Valahogy, olyan mintha egy mély szakadék előtt állnék. Lepereg az egész életem. A gyerekkorom, a barátok , család, férj, gyerek... Egyszer csak valaki belelök a vízbe.
Tudok úszni ( tényleg tudok!), de mégsem teszem. Sodor a víz magával, fázom, próbálom megtudni, hogy ki lökött a vízbe, nem látom. Ússzak, vagy nem, küzdjek, vagy nem, fázom és fázom...( mikor magamhoz tértem és tisztán emlékeztem mindenre, szerettem volna megtudni, hogy mire döntök...)
Valami csörög, csörög és csörög... A telefon!
Még jó, hogy ez csak egy álom volt! ( de nem szeretném mégegyszer átélni!!!)
1 megjegyzés:
Jajj, szegénykém. Ilyenkor olyan megváltó érzés hallani a telefont, tudom, én minden éjjel emlékszem az álmaimra, ha nem figyelek oda a vacsorára, akkor bizony sok rosszat tudok összeálmodni.
Megjegyzés küldése