vasárnap, április 19

277.
Nagyon szépen köszönöm a sok @,amiben a hogylétem felől érdeklődtök.
Mostmár azért egyre jobban mozog a kezem és a lábam is, a bordáim még fájnak, de idő kérdése és talán az is elmúlik. Persze mindkettő szépen "szivárványosodik - feketedik" be, 1-2 hét és már nyoma sem marad...
Többen nem igazán értik, hogy mi is történt, hogy ellentétesen sérültem le.
Nem igazán szerettem volna róla beszélni, de nincs kedvem mindenkinek külön leírni,így most elmesélem.
Az úgy volt, hogy felálltam a képen látható székre(???).
A szekrény legfelső polcán matattam,mikor egyszercsak elvesztettem az egyensúlyomat, a szék kiment alólam, én pedig a szekrény és az asztal közé a szék helyére estem. A jobb kezem az asztal szélébe csapódott a bal lábam rá a székre, majd a szék rá a lábamra.

Na ez volt az a pillanat amit a kórházban sem igazán értettek, hogy miért ellentétesen sérültem...De ott már nem volt kedvem magyarázkodni, mert örültem, hogy látok a fájdalomtól...
A háziorvos viszont meg sem lepődött, mivel szerinte a homlokomra van írva :
"Rosszul lett összerakva..."
Hát ez történt....
Itt látható a "baleset helyszíne":

De ma már azért sikerült egy kicsit varrnom is!(kb.fél óra!)

9 megjegyzés:

ccsigaház írta...

ŐRÜLET!!!

Bea írta...

Örülök, hogy egy ici-picit jobb már:))

Anzso írta...

Örülök, hogy törés nélkül megúsztad ezt az akrobata mutatványt. Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Ádám írta...

Vigyázz magadra... :)
Én egy ilyen székre nem mernék felállni... Nagyon bátor vagy!:)

Ezek a zúzódások roppant kellemetlenek, tavasszal én sem tudtam használni a kezem vagy 2 hónapig egy koris esés után.

Jobbulást!!!

Silerika írta...

Aggódtam érted, de örülök, hogy azért nem lett komolyabb bajod. Vigyázz magadra, és jobbulást kívánok Neked! :)

Princi írta...

Tessék beszerezni egy kis szétnyitható fémlétrát a magaslatbéli matatásokhoz!
(Mondom én, akinek van és mégis sokszor állok fel hasonló ülőkére :D)
Gyógyulgass mielőbb!

CathlenKata írta...

Jujj:-(( Tessék vigyázni az ilyen ingatag bigyókkal!!

Lilang írta...

Örülök, hogy jobban vagy :)

Ibcsy írta...

Kerestem a képen a széket, de nem találtam:-)Javasolnám én is a létrát..Ha már varrtál is egy kicsit, akkor azért jobban vagy ugye?